Tulipánország titkai
Volt egyszer egy hatalmas, csodás, káprázatos tulipánföld. Ez egy nagy hegy mellett nyújtózkodott végig. A hegy oldalát is tulipán borította. Egyszer egy kismanó sétált arrafelé. A távolból nem látott mást csak egy kopár mezőt és azt a hatalmas hegyet. Ahogy közeledett Tulipánország határához, egyszer csak megjelent előtte ez a csodálatos világ. Csak az láthatta, aki hisz a mesékben. Minél beljebb haladt, annál szebb és szebb csodák tárultak elé.
Tündérek, tücskök, koboldok sürögtek-forogtak a hatalmas tulipánok közt. A tulipánünnepre készültek. Utakat csináltak a virágok között, lámpásokat készítettek, a főteret a kivágott virágokkal díszítették, a hegy tetejére pedig kitűzték Tulipánország zászlaját. Amint elkészültek még a szebbnél is szebb lett a tulipánföld. A főtér úgy világított az éjjeli sötétben, mint fényes hullócsillag az égen. Pontban éjfélkor megkezdődött az ünnepség. A tücskök nyomban rá is zendítettek. Kismanónk teljesen elvegyült az utakon hömpölygő tömegben. Sokan kapaszkodtak fel a hegyre, hogy belássák egész Tulipánországot. Gyönyörű látvány lehetett. A virágkelyhekben lakó tündérek az összes tulipánt beszórták tündérporral, így az egész mező világított. Itt csend volt. Csak egy-két tulipán hajladozott a szellőben.
Odalent ment a buli, a zene, a tánc. Az utakon száz meg száz árus kínálta portékáját. Lehetett venni cukorkát, csokoládét, tündérport, aranyozott dísztárgyakat, mindenféle csecsebecsét. A főtéren zenéltek a tücskök. A tér négy sarkában négy hatalmas tulipán állott. Sokkal nagyobbak bármelyik másiknál. Titokzatosak voltak; nagyon is titokzatosak. Senki sem tudta, hogy miért nőttek ekkorára. De kismanónk nyomozott és kutatott és ezt a rejtélyt sikerült neki megfejtenie. Valamikor nagyon régen még Tulipánország születése előtt egy hatalmas négyszögletű vár állt a főtéren. Abban a várban is tulipántündérek éltek. A vár négy sarkában négy hatalmas torony volt. Ezeknek a helyét jelöli az a négy nagy tulipán, és őrzi a múlt emlékét…
Tulipánországban a tulipánünnep után beköszönt a nyár. Ilyenkor a tulipánok elszáradnak, a tündérek pedig a hegyre húzódnak a nagy forróság elől, mert ott hűvös van és a virágok is megmaradnak. Nyáron elpusztul a tulipánföld, de a hegyen megmarad, így amikor eljön az ősz, a virágok visszaszerzik a hatalmat, és újra virítanak. A tündérek, tücskök, koboldok ilyenkor újabb mulatozásba és kalandokba kezdenek. Elmennek Tulipánországból, hogy kristályokat hozzanak az ünnepre. Minden évben bejárják ezt az utat, hogy megszerezzék az őszkristályát. Útjuk átvezet egy nagy erdőn, ahol tüskés bokrok ezrein kell áthatolniuk, közben meg bogyókat kell gyűjteni télire. Jaj! Az egyik tündér szárnya beleakadt egy tüskébe!
- Ó, a szárnyam – jajveszékelt. De gyorsan jött a segítség és levarázsolták onnan társai, majd sétálhatott tovább a többiekkel.
Már csak Patkányföldön kellett átjutniuk. Az lesz ám a kihívás! Itt csöndben kell majd szaladniuk, mert ha a patkányok felébrednek nekik annyi!
Az erdő szélére értek, ahol bevárták egymást.
- Mindenki készen áll? Akkor indulunk!
Majd elindultak és sebesen szaladtak. Nagyon féltek mindannyian. Ó! Már megint a baj! Az egyik tücsök megbotlott egy kőben és kitörött a lába. Szegény! De a tündérek most sem tétováztak és nem is varázsoltak. Az egyik letépett egy fűszálat és azzal tekerte be a lábát, majd két kobold felkapta és így igyekeztek tovább. Már közel jártak a Kristály-folyóhoz, ahonnan az őszkristályt el kell hozniuk. Loholtak, de nem elég halkan. A rusnya patkányok felébredtek. Nyomban utánuk eredtek. Egyik csúnyább volt, mint a másik.
- Szaladjatok szét! – kiáltotta a törött lábú tücsök.
Erre mindenki szétszóródott, a patkányok meg teljesen összezavarodtak. Kivéve egyet. A legcsúfabb, vörös szemű, kövér patkányt, a patkányok vezérét. Csattogtatta ronda fogait, csapkodott csupasz farkával, s szemei szinte szikrákat szórtak. Izzott az éhségtől!
- Enni akarok! Most! – üvöltözött rekedt hangon.
Talán ettől a megjelenéstől a többi patkány is egy kis erőhöz kapott.
- Gyorsan! Itt a folyó előttünk! Futás! – kiáltozták a tündérek.
De a szőrös patkányoknak sikerült erőre kapniuk ébredés után. Gyorsan megkerülték a mesebeli hadat és eléjük vágtak a folyó előtt!
- Áááááááááááááááá! – sikított az egyik tündérlány.
- Menj innen te bolhafészek – s azzal belé is rúgott.
- A fenébe! Ne köpködj már te büdös patkány! Csucsogok a nyáladtól!
- Fúj! Vidd innen az arcodat! Mindjárt rosszul leszek! – hangzottak a szitkozódások.
Körbe vették őket! Teljesen megijedtek a tündérek. Némelyikük bánatában leült és elkezdett sírva üvölteni vagy éppen üvöltve sírni. Azt hitték itt a vég! De hát minek jöttek ennyien, ha nem azért, hogy megvédjék egymást!
- Várjunk csak! – kapta fel a fejét az egyik kobold. És pillantásából mindent lehetett érteni.
A patkányok meg nem tudták, hogy minek örülnek ennyire. Hajjaj! Keserves háború lesz itt! A patkányok éhesek; a tündérek, koboldok, tücskök hada pedig megpróbálja megvédeni csapatát, aztán meg sietnek a kristályért, már ha túlélik!
- Támadás! – kiáltozták a koboldok.
Ment a bunyó! A tündérek magasra repültek, ahová a patkányok nem érnek föl, és onnan varázsolták őket picire, olyanná, hogy a koboldok csoportosan le tudták őket győzni, de még így is alig! A tücskök voltak a hadi zenekar. Majd meg lehetett süketülni! A koboldok apró fűszálkardokkal verték a patkányokat. Egyes tündérek pedig az erdőben szedett bogyókkal hajigálták őket. Nagyon sajnálták azokat eldobálni, de hát muszáj volt megvédeni társaikat!
- Nesze! Bumm! – és fejen találta.
- Gyerünk! Sikerül! Ezaz!
- Gyertek! Erre mindenki! Itt meg megmenekülhetünk!
Persze a patkányok sem hagyták magukat. Meg kell hagyni, hősiesen harcoltak! De ez most nem volt elég! A koboldok az utolsó pillanatig ráncigálták, az immár kicsivé varázsolt patkányok fülét, szőrét, s szinte meglovagolták őket!
- Jaaaajjj! Áááááááááááá!
- Jó, jó! Megadom magam!
- Menjetek! Nem bántunk, csak hagyjatok minket!
A patkányok elvesztették a csatát. A mesebeli had pedig békésen tovább állt. Amikor elmentek a patkányok átkokat szórtak utánuk:
- Pusztuljatok el! – kiáltottak egyszerre.
A folyó ott volt előttük. Végre megérkeztek. Megpihentek és fürödtek egy jót a folyóban, majd közösen átúszták. A túlparti mezőn, egy fatönkön meglelték a narancssárga, barna és piros színekben pompázó kristályt. Az ősz színeiben ragyogott. Csodálatos lehetett. Visszafelé a folyón mentek, több csónakkal. Ügyesen eveztek, vitte őket a sodrás. Csak idefelé a sodrással szemben nem tudtak volna eljönni, ezért jöttek az erdőn és Patkányföldön keresztül.
Amikor hazaértek az otthon maradtak nagy ujjongással fogadták őket. Nagyon örültek, hogy sikerült ismét elhozni az őszkristályt. Így hát elkezdődött az ünnep. Olyasforma volt, mint tavasszal. Rengeteget zenéltek, énekeltek beszélgettek. Minden évben ez történt náluk… Így érezték jól magukat a saját bőrükben…
Néhány alsó tagozatos gyermek megismerte ezt a mesét és leírták milyen érzés vagy gondolat jutott eszükbe és rajzoltak is, amiket lentebb láthatsz! Íme, néhány a gondolatok közül:
- Boldogságot okozott.
- Ha! A tündérek győztek a patkányok ellen!
- Szép, kalandos, egy kicsit ijesztő.
- Gonosz patkányok!!!
- Szép nagyon. Csodás mese.
- Szeretet, szépség, összetartás.
Írd le Te is a rajzok alatt, hogy milyen érzés, gondolat alakult ki benned!
A gyerekek rajzai a meséhez:
Hamarosan fent lesznek...
Tulipánország titkai - Hogy tetszett a mese? Milyen érzés volt elolvasni?
Nincs hozzászólás.
