Kaland a nádasban
Egy nagy tó szélén hatalmas nádas nyújtózkodott végig. Itt állatok ezrei éltek… Gyakran lehetett hallani sirályok vijjogását és a récék gágogását. A vízicsibék is gyakran előmerészkedtek a sűrű nádasból. Sokszor este is erre sétáltam, hallgatva a békák hangos szólamait, a tücskök ciripelését, akár egy igazi tavi zenekar. Ilyenkor béke és nyugalom költözik a lelkembe. Néha eljátszok azzal a gondolattal, bárcsak én is madárrá válhatnék és repülhetnék a lágy szellők hátán. Így álmodoztam gyakran, de egy forró, száraz, nyári délelőtt rettenetes dolog történt. Mint derült égből villámcsapás, olyan hirtelen gyulladt meg a nádas. A lángok magasra csaptak, recsegett-ropogott a száraz nád, az állatok pedig fejvesztve menekültek, maguk után hagyva fészküket, tojásaikat, búvóhelyeiket. Végigfutott az az érzés, hogy ez a csoda most mind elvész és én nem tudok semmit tenni ellene. De mégis! – gondoltam magamban. Ekkor azonnal a telefonhoz rohantam és segítséget kértem. Hamarosan meg is érkezett a tűzoltóság és nagy erőkkel kezdte oltani a tüzet. Az állatok hangosan visítottak, mert fájt nekik, valahol a szívük táján, hogy mindent elveszítenek. Szomorúan néztem, ahogy a madarak hátra sem pillantva menekültek. Szerencsétlenek – gondoltam. De ekkor valami kis apró dolgot vettem észre a nádasban. Ficánkolt és keservesen csiripelt. Olyan volt, mint egy élő tollpamacs. És ahogy közelebb mentem, egy apró, védtelen, kis fiókát találtam. Tollazata megperzselődött a nagy tűzben. Óvatosan felvettem, berohantam vele a házba és vizet adtam neki. Még remegett az áratlan. Szegény madár! Teste teljesen felforrósodott. Utána olvastam könyvekben, milyen madárról is van szó, majd kiderült, hogy egy vízicsibe életét mentettem meg. Egy ötlet is eszembe jutott: ha eloltják a tüzet, akkor végig kutatom a parazsat, nehogy valamilyen fióka, ami még nem tud repülni, éhen maradjon. Készítek majd madáretetőket, meg fészekodúkat is, hogy a madarak visszatérjenek régi élőhelyükre és új fészket rakjanak, már ha találnak arra megfelelő helyet. Én akarom visszacsábítani ide azt a rengeteg szárnyast, akik az előbb mindenüket elvesztették.
A tűzoltóknak nagy nehezen sikerült eloltani a tüzet, ám bár annyira füstölt, hogy a helyszínen kellett maradniuk, nehogy újabb tűz üssön ki.
A vízicsibe fióka hálásan kortyolgatta az elé rakott hűs vizet. Megkínáltam egy-két napraforgómaggal, de nem ette meg. Lehet, hogy mást szeret. Holnap majd elmegyek az állatkereskedésbe és veszek neki, olyan tápot, amit szeret. Este egy dobozból lakást készítettem, amit fűvel béleltem ki. Beraktam a vizét, nehogy éjszaka megszomjazzon.
Másnap reggel láttam, hogy a fióka erőtől duzzadva rohangál a kis vackában. Én megreggeliztem, majd elindultunk az állatkereskedésbe. Magammal vittem a hónom alatt őt is a dobozában. Ahogy a boltba értünk megmutattam az eladó néninek a kis vízicsibét és megkérdeztem mit eszik egy ilyen madár. Ő adott is valamilyen vízimadár eledelt, amivel boldogan tértünk haza. Meg is etettem vele és tényleg kedvelte.
- Ez aztán a fogodra való! – mondtam magamban.
Majd kimentem a tóhoz. Szörnyű látvány fogadott, de ez nem volt meglepő. A parázs már nem füstölgött, még egy picit sem. Felkaptam egy botot, ami szerencsére még nem égett el. Elkezdtem bökdösni a parazsat, de ekkor valami kiugrott alóla.
- Egy béka! És egészséges! – kiáltottam fel.
A zöld leveli tovább ugrált, én meg tovább kutattam. Nem találtam mást a kis békán kívül. Így hát visszamentem a házba és összeeszkábáltam egy madáretetőt és egy odút is. Délután kiraktam őket a tóparti fákra.
Másnap déltájban megjelent az etetőn egy-két madár. Azok a kis vízicsibe szülei voltak, akik most visszatértek érte! Nagyon megörültem. Odarohantam a kis fióka dobozához és kiszaladtam vele. Úgy éreztem ez így lesz helyes. Átadom őt a családjának. Óvatosan közeledtem az etetőn ülő többi madárhoz, és amikor meglátták a tenyeremben a fiókájukat felvisítottak. Gyengéden odahelyeztem a társai mellé.
- Hát, akkor, viszlát, kedves barátom! – mondtam majdnem könnyes szemmel.
Fájt, hogy el kellett engednem. De amikor megdörzsöltem a szemem, szinte csoda történt. A nádas elkezdett újra nőni a hamu alól! Olyan volt mintha egy kiirtott erdő hirtelen újra nőtt volna! A többi madár is visszatért és ettől fogva boldog éltek, míg meg nem haltak.
MESE KLUB
Még több mese és vers, több kaland, több verseny és chat! Érezd jól magad!
