A törpék birodalma

 

1. rész - A haditerv

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt valahol egy icipici erdő. Abban az erdőben csak törpék éltek és uralkodtak. Az erdőben takaros kis házak húzódtak meg. Volt ott még templom, gémeskút és egy kicsi patak, amely a fák között csordogált csendesen. Egyszer a törpe király kijelentette:

        - Több terület kell! Elfoglaljuk egész Koboldiát! Hívjátok össze Törpefalva lakosságát! - mondta a szolgáinak.

Pár óra múlva már mindenki a királyi udvarban gyülekezett. A király beszédet mondott:

        - Nincs elég élelmünk, hogy mindenkit ellássunk, ezért minden erős és izmos törpe, aki méltó a katonáskodásra, pajzsot, dárdát, íjat és nyilat kap, ugyanis háborúznunk kell, hogy ne éhezzünk! Az első cél Koboldia meghódítása. Mivel Koboldiát sűrű erdő veszi körül, így minden irányból támadni fogunk. Az erdő elrejt minket, ezért el tudunk helyezkedni. A következő cél Denevérvölgy lesz! Meg kell szelídíteni azokat a vad állatokat és akkor már légi erőnk is lesz a harmadik célhoz, Manóföld elfoglalásához! Akkor kezdjünk is hozzá! Jelöljük ki a hadvezéreket! Sorsolással fogjuk eldönteni kik lesznek a csapatok vezérei. Az első Striccen, a második Kvásá és a harmadik Bléhó.

 

2. rész - A sűrű erdőben

 

A törpék elindították az első csapatukat Koboldia elfoglalására. A törpék az erdőbe érve el is helyezkedtek. Az erdő hatalmas volt; sötét és rémisztő. Mindenütt indák lógtak és mérgező bogyók hevertek a földön. Az egyik törpe egy régi kis házikóra lelt. A teteje nádból volt, a fala téglából, fehérre festve. A törpe közelebb merészkedett a házhoz. Amikor belépett, majdnem megvakult a fénylő kincsektől. Arany és ezüst hevert mindenütt. Ment a házikóban egyre beljebb és beljebb, míg egy belső helyiségre nem talált. Odabent egy hatalmas aranyágyú volt. A törpe szinte elájult a csodálkozástól. Gyorsan szaladt is vissza társainak szólni. Jöttek is nagy zajjal, bementek és az aranyat, ezüstöt mind zsákokba pakolták, az aranyágyút pedig kivontatták nagy-nehezen. Tolták, húzták, vonták, míg el nem rejtették. Majd beesteledett. Tüzet raktak, hogy ne fázzanak.

    - Hajnalban támadunk! - mondta Striccen az első csapat hadvezére.

El is aludtak.    

Kukkurikúú!!! - Üvöltött torka szakadtából a kakas. De már késő. Kivilágosodott. Koboldia városa zsongott a koboldoktól. A törpék kétségbeesetten nézték a vidám kis mesebeli lényeket. Éhesek voltak, reggelizni akartak. Elindultak hát gyűjtögetni. Málnát, kökényt és gyümölcsöt hoztak. Ám az egyik ügyetlen törpe fennragadt a fán gyümölcsszedés közben.

    - Segítség, segítség! - kiáltozta.

Pár perc múlva már vidáman ugrándozott a földön, hiszen társai segítettek neki lejönni. Ismét eljött az este. Elszundítottak. Az egyik törpe azonban zajra ébredt, szerencsére pont időben. Felzargatta a többieket.

    - Mindenki a helyére! Indulunk! - mondta Striccen.

 

3. rész - Koboldia meghódítása

 

Koboldiában hatalmas házak emelkedtek a törpék fölé. Minden házon arannyal festett figurák díszelegtek. Gyönyörű, gazdag város volt. 

    - Szóródjatok szét! Gyerünk, berontani! - hangzott a parancs.

A csata vérre ment. Jöttek a koboldkatonák, harsogtak a trombiták, csattogtak a kardok. A koboldiai katonák minden apró kis rejtekhelyről bújtak elő. Mind a két csapat hősiesen harcolt. A törpék hazaküldték hírnöküket, hogy hozzon lovas segítséget, ugyanis úgy tűnt, elvesztik a csatát. A harc éjszaka is folyt. Másnapra meg is jött a lovas sereg. A koboldok megadták magukat, amikor meglátták a hatalmas lovakat huszárokkal a hátukon. A várost megszállták a törpék. A törpekirály csak úgy "repdesett" az örömtől. A lovagok őrként Koboldiában maradtak. A katonák az aranyágyúval, amit az erdőben elrejtettek, hazamentek Törpefalvába. Törpefalvában mindenki ujjongott, és meleg étellel várta a hős harcosokat. A nagy lakoma után viszont, ismét hozzá kellett látni a munkához. Mindenki lasszót készített magának, hogy Denevérvölgyben könnyen elfogják a denevéreket. 

 

4. rész - Kvásá* vészhelyzetben                                  *A 2. csapat hadvezére

 

A második csapat katonái elkezdtek készülődni; felvették a páncélokat és a fegyvereket. Miután elbúcsúzkodtak el is indultak. Kvásá a hadvezér biztatta a csapatát, hogy semmi baj nem lesz. Az útjuk először egy virágos rétre vezetett, ahol a szorgalmas méhek virágport gyűjtöttek. Gyönyörködtek is a törpék, majd továbbálltak. Aztán egy varázslatos Tündérkertben találták magukat. A kertet gyönyörű bodzabokrok vették körül. Az itt élő tündérek virágkelyhekben laktak. Volt ott százféle virág, egy kicsi patak és egy hatalmas fűzfa, ami a Tündérkert közepén állt. A fa körül hemzsegtek a tündérek. A törpék találtak egy aprócska ösvényt, ami egy kis hídhoz vezetett, ami egy folyó fellett haladt át. A folyó vadul zubogott lefelé. A híd rozoga, régi volt, fája szinte már teljesen elkorhadt. A törpék Kvásához fordultak:

    - Mit tegyünk? Át kell kelnünk a folyón. De hogyan?

    - Ezen könnyen segíthetünk! Vágjatok ki a közeli fák közül néhányat! Ebből csónakokat készítünk, és az átkelés máris könnyebb lesz!

Meg is építették hamar a ladikokat. Igazi műalkotások lettek! A törpéknek nagyon ügyes kezük volt. Rátolták a csónakokat a vízre. A folyó veszélyesnek tűnt. Csak úgy habzott a hullámoktól. A törpék elfoglalták helyüket és útnak indultak. A folyó dobálta őket, ők azonban hősiesen tűrték a nehéz megpróbáltatást. Egy hatalmas hullám közeledett Kvásá hajója felé. Ezt azonban nem látta senki, és a hadvezér sajkája felborult. Kvásá kiáltozott, kapálózott és rugdalózott, hogy ne süllyedjed el. Törptársai azonnal a segítségére siettek. Elázott csapattársai azonban kimentették. Végül sikeresen átértek a túlpartra.

 

5. rész – Kalandozás a nagy hegyen

 

Ahogy partra szálltak, egy hatalmas hegyet láttak maguk előtt. A hegyet erdő borította.

-          Na akkor vágjunk bele! – kiáltotta Kvásá.

     Elindultak. Kanyargós utakon sétáltak kifáradtan. A nap már lefelé tartott. A táj gyönyörű sárga fénybe burkolózott. Kvásá így szólt:

-          Látom, fáradtak vagytok! Szerintem jót tenne egy kis pihenés! Hoztam sátrat! Gyertek, állítsuk föl!

      A sátor pár perc múlva már menedéket nyújtott a törpéknek. Tüzet raktak, mire épp beesteledett. A tűz lángja barátságosan lobogott, meleget adva Kvásá csapatának. Megvacsoráztak a fölpakolt ételekből. Kolbászt, kenyeret és sajtot ettek. Amikor mindenki jól lakott, aludni tértek. Az éjszaka csöndes volt; nyugodt és békés. Nem esett bajuk a törpéknek sem. Reggel felébredtek, megnyújtóztatták elgémberedett lábaikat. A tegnapi tűz füstje még lassan és sejtelmesen gomolygott a reggeli fényben. A csapat elkezdett készülődni, majd nemsokára útnak indultak, a meredek emelkedőn. Ahogy felfelé haladtak valami elsuhant a fejük fölött. Aztán még egy. És még egy és még egy. Ezek a denevérek voltak. A törpék egyre óvatosabban és halkabban lépkedtek, nehogy meghallják őket a bőregerek.

            - Ez azt jelenti, hogy mindjárt ott vagyunk? – kérdezte az egyik törpe.      

Az erdőt felváltotta a „sziklatenger”. Itt mindent sziklák borítottak. A törpékazon izgultk nehogy kitörjön a bokájuk és a denevérek se vegyék őket észre.

-          Óvatosan, óvatosan törpjeim! – aggódott a hadvezér.

Mentek, mentek és föl is értek a hegy tetejére, ahol a csodálatos látvány és a kétségbeesés fogadta őket. Ugyanis Denevérvölgy hatalmas volt és a törpök meg túl kevesen.

-          Nem baj! Ne féljetek! Mindenki csak egy denevérre figyeljen! Éjszaka majd csapdákat is állítunk!

A törpök betörtek Denevérvölgybe, előkapták lasszóikat. És célba vettek egy-egy denevért. A lasszók rácsavarodtak az állatok nyakára és így nem tudtak védekezni. De voltak ám nagyon erős denevérek is! Őket csak csoportosan tudták legyőzni!

 

6. rész – Harc a denevérekkel

 

Továbbra is folyt a harc.  Nagyon kemény volt.  A törpök igazi hősök, de a denevérek továbbra is túl sokan voltak. Hiába a nehéz harc. Már reménykedtek, ahogy a napot lefelé látták készülődni. Szépen lassan el is tűnt a hegy mögött. Sötét lett. A törpék szépen csendben felállították a csapdákat. Nehéz munka volt, mert a denevérek éjszakai állatok. De szerencsére nem ütöttek rajtuk. Reggel reménykedve végig nézték a csapdákat. Sajnos semmi.

           

-          Úgy látom nem nagyon lesz itt légi erő! Ha a csapdába sem tévedtek bele, akkor hogy fogjuk őket megszelídíteni? Nagyon okos állatok ezek… – gondolkodott hangosan az egyik törpe.


Vártak még egy napot. Végre három csapdába beleszálltak. Ezeket elkábították és törpfőzetet itattak meg velük, így aztán remélték, hogy engedelmeskedni fognak nekik. Amikor másnap reggel felkeltek a denevérek teljesen megszelídültek és a társaikat is megszelídítették. Érdekes, hogy három denevér ilyen hatással van több tízre! Így aztán egyik jobb háziállattá vált, mint a másik és nekivághattak Manóföldnek.

 

-          Na, most majd nagy fába vágjuk a fejszénket! A manók minden áron képesek megvédeni magukat! – elmélkedett egy törpe.


És indultak hazafelé a denevérek hátán repülve. Csodás kilátás nyílt mindenfelé. Beláttak az erdőkbe, sőt egész Koboldiát is látták, ahogy a lovasok őrködnek, na és persze Törpefalvát. Ez volt a legszebb. Néhány helyen tűz füstje gomolygott ki a fák alól és látták a templomot is. Na itt jó helyen lesznek a denevérek! Leszálltak, megérkeztek. Őket is étellel, itallal várták és talán nagyobb lakomát csaptak, mint azelőtt. Még a denevéreket is megvendégelték a finom kolbászból. Ízlett nekik és jót is aludtak az este. Másnap ismét sürögtek-forogtak és készülődtek. Most a harmadik csapat következik. Itt aztán jó nagy csata lesz majd!

 

 

7. rész – Út Manóföldig

 

Manóföld egy csodálatos vidék… Teli erdőkkel, arany- és ezüstbányákkal, folyókkal van behálózva, tavak sokasága pihen rajta és még hegyek is húzódnak itt. Már értem, hogy a törpék miért akarják ennyire elfoglalni! Nagyon gazdag táj. Gazdagabb, mint Koboldia és Denevérvölgy együtt. Gyönyörű barlangok, völgyek, rétek… Csodálatos!

De a manók utálják, ha valaki fenyegeti őket. Ők egy olyan nép, aki nem tűri az ellenségeket háza tájékán. Ezért is járják állandóan a környező vidékeket, kémeket küldenek minden felé. Így kaptak hírt arról is, hogy a törpök hadsereggel készülnek bevenni Manóföldet.

 

-          Remek! Köszönöm a jelentést! – mondta a manócsászár az egyik kémnek.

 

-          Még van egy hetünk, hogy felkészüljünk a csatára. Még szerencse, hogy Törpefalva és Manóföld ilyen messze egymástól – gondolkodott hangosan a császár. – Így van még időnk védelmi rendszert kiépíteni! Mindenki vágjon ki fákat, hordja a központ köré! Favárat építünk! Minél nagyobb és erősebb fákat vágjatok ki! Köszönöm! Holnap kezdünk!

 

És a császár önelégült mosollyal távozott. A manók meg büszkén kezdték vágni a fákat, hiszen hazájuk védelmében tették ezt.

Otthon a törpék összekészültek és útnak indultak. Egyszer csak óriási felhők jelentek meg fölöttük. Mivel Manóföld jóval északabbra van, mint Denevérvölgy, így hófelhők lehettek. És igen! Azok voltak! El is kezdett szállingózni a hó. De a törpék csak mentek és mentek, nem törődtek semmivel. A manók viszont újabb kémet küldtek, hogy felderítse a törpék létszámát és hadi felszerelésüket.

 

-          Felség! Hogy fogunk így építkezni? Mindent hó borít!

-          Nem baj! Muszáj! Muszáj! Muszáj! Vagy tán azt akarod, hogy legyilkoljanak? – és erre elállt a lélegzete a kérdezősködő törpének. Nagyon szíven ütötte a császár ezen mondata. De tudta, hogy igaza volt! Bizony építkezni kell!

-          Csak a legsűrűbben lakottabb részeket vesszük körül fallal. A kisebb falvacskákból majd beköltöznek a központba! – mondta a császár.

 

Három nap telt el. Azóta mennek a törpök. Persze megálltak aludni meg enni néhányszor, de már is fáradtak voltak, és a hó is egyre nagyobb. Manóföldön már álltak a falak, de néhol rájuk fért még az igazítás. Másnapra már csak a tornyok hiányoztak.

Szerencsétlen törpék már teljesen átfagytak. Megálltak egy kicsit pihenni. Eltakarították a havat egy részről és oda tüzet raktak. Fel akartak melegedni, de olyan hideg volt, hogy a tűz is alig segített.

 

-          Reménytelen, hogy ilyen időben harcoljunk!

-          Ugyan már! Ne add már fel ilyen korán! Majd meglátjuk, hogy alakul az időjárás. Ha továbbra is rossz lesz, akkor visszafordulunk, de ha javul, megyünk tovább! Mindenesetre nem ártana még egy kis segítség! Nem vagyunk egy kicsit kevesen?

-          De, szerintem is!

-          Hozzunk segítséget!

-          Mi szívesen hazamegyünk egy újabb seregért! – mondták néhányan kórusban.

-          Rendben! Menjetek!

 

És ennek a beszélgetésnek minden szavát hallotta a manók egyik kéme! Hajjaj! Nem lesz ez így jó! A manók mindent tudni fognak a tervről.

 

Az a néhány törpe elindult haza egy újabb seregért. Próbáltak tempósan haladni, hogy minél hamarabb túlessenek a csatán! Nem volt kedvük ilyen időben harcolni, de muszáj volt!

 

Eközben beesteledett… A tornyok fele már állt. A kém is hazaért és jelentette az újabb sereg érkezését. De a törpék nem mozdultak, nem indultak tovább, mert bevárták a másik sereget.

 

-          Önként jelentkezőket kérek a felderítésre!  - mondta a hadvezér törpjeinek.

-          Én!

-          Én!

-          Én! – kiáltották…

-          Rendben van! Derítsétek fel előttünk az utat, hogy mennyire nehéz, mekkora a hó!

 

És ahogy a felderítők elindultak, néhány perccel ezután elállt havazás! A három törpe egyre jobban eltávolodott a csapattól. Ahogy mentek az egyik fa mögül hirtelen kiugrott egy kém-manó és kést fogott az elől menőre. A hátsó kettő nagyon megijedt, de egy kis idő után felismerték a helyzetet és az egyik előkapta dárdáját, majd leszúrta. A manó szörnyű fájdalmak és kínok között térdre borult, összeesett. Meghalt.

 

-          Na, ez sem visz már hírt Manóföldre!

-          Ne légy ilyen rosszlelkű, hiszen, ha nem szúrom le a te nyakadat vágja el!

-          Jó! Igazad van!

 

Mentek tovább az úton… Egyszer csak egy korhadt fa kidőlt előttük!

 

-          Ááááááááááááááááááááá!

-          Jajj! De megijedtem!

-          Szerintem nem kellene tovább mennünk! Erre már veszélyes lehet!

 

És a szürkületben megpillantottak valami kis fényt. Aztán még egyet és még egyet…

 

-          MANÓFÖLD! – mondták tátott szájjal kórusban.

-          Megtaláltuk! Itt állomásozunk alatta! Ez nagyon izgi! – és teljesen ledöbbentek. Már nem is fáztak annyira. A kaland felmelegítette testüket.

 

Visszaindultak a csapathoz. Eközben megjött a másik sereg is! De hogyhogy ilyen gyorsan ideértek?

 

-          Futottunk egész úton! Úgyhogy kérünk egy nap pihenőt, mert csak úgy tudunk energiával telten harcolni!

-          Rendben!

 

A felderítők beszámoltak mindenről…

Pihentek még egy napot. Majd megindultak Manóföld felé…

 

8. rész – Vajon mi lesz Manóföld sorsa?                    *Bléhó – a harmadik sereg hadvezére

 

A törpök mentek és mentek… Erőtől duzzadtan indultak harcolni. Manóföld felett lebegett a felkelő nap és igazi harci idő volt, csak a föld csucsogott az olvadó hótól. A manók már készenlétben álltak, felállították az ágyúkat és felsorakoztak a vár falán teljes fegyverzetben.

 

-          Óóóóóóóó! A denevérek! Nem hoztuk magunkkal őket! – sopánkodott Bléhó*. És mintha meghallották volna az állatok, máris ott teremtek!

-          Jaj, de megkönnyebbültem! Azt hittem már veszteni fogunk. És a sárgolyók?

-          Ugyan! Barátaink mindenre figyeltek! Azt is hozták! Nézd!

-          Tényleg! Hát ez csodálatos! Milyen hálás állatok egy kis gondozásért cserébe!

-          Na, akkor így már nem veszthetünk! – és az első ágyúk elsültek. A dörrenés kicsi riadalmat keltett a törpékben, de ahogy meghallották Bléhó szavát azonnal megindultak páncéljukkal a fejük felett.

-          TÁMADÁS!!!

 

Néhány törpe felpattant a denevérek hátára és vár közvetlen közelébe repültek, ahol megálltak, és onnan kezdték dobálni a manó-katonákat sárgolyókkal. De a manók sem voltak restek! Íjászaik próbálták eltalálni a denevéreket, de nem jártak sikerrel. Inkább a hadsereget - ami vészesen közeledett a várhoz - lepték meg egy nagy nyílzáporral. A manóknak valamivel könnyebb volt, mert a vár védelmet nyújtott nekik. Bár ne lennének denevérek! – kívánták. És egy váratlan pillanatban, egyszerre az összes ágyú eldördült. Repültek a több mázsás golyók a törpehad felé. Volt, amelyik lövedék célba talált. Ott szörnyű halál köszöntött hirtelen a törpékre. Majd megkezdődött az ágyúk újratöltése. Eközben a törpék nagy része eljutott a vár közelébe és elkezdtek felmászni a falakon, de a manók dárdákkal próbálták visszariasztani a felnyomuló törpehadat. Szerencsétlenek potyogtak le a földre. „Nem jó ez így! Be kellene törni a falat. De hogyan lehetne ezt?” – gondolkodott Bléhó. Eközben már két denevér is a földre hullott. „Teljes veszteség! Hogy történhet ez?” – aggódott a hadvezér. Már déltájban járhattunk, amikor újabb ágyúdördülések hangzottak fel, de ezek szerencsére nem találtak.

 

A délutáni harc fárasztó volt. Újabb nyílzáport kaptak a törpék. De a légierő a dárdások egy részét már elpusztította. Hatalmas hangzavar, kiáltások, jajveszékelés, üvöltés, fájdalom volt a csatatéren…

 

De ez a nap meg hová siet? Már is lefelé tart, pedig olyan izgalmas volt ez a harc! A két csapat elvonult: a törpék vissza az úthoz, az erdőbe, a manók a várba. Beesteledett… Felváltva őrizték a tábort mindkét helyen… És a törpéknél még volt, aki most is dolgozott. Ezt is felváltva tették, hogy mindenki tudjon pihenni, aludni. Fák törzséből olyan öklelő rudat készítettek, ami erős volt és akár egy falat is át lehetett vele törni. Végül is ez volt a cél… Még egy katapultot is összeeszkábáltak az éjjel. Másnap hajnalban már bevetették az éjjel készült remekműveket!

 

A manók várában megkongatták a harangokat. Valószínűleg ez jelentette a háború kezdetét. És igen! Eldördültek az ágyúk. A törpék kilőtték az első sárgolyóadagjukat a katapulttal és a sereg a faltörő rudakkal nekirontott a falaknak. Ahogy megütköztek, a fal beleremegett és a manók közül néhányan leszédültek fentről. A törpék visszahátráltak és újra nekirontottak a falaknak. De a manók nyílzáporral várták a falnak törőket. Egy-két katonára itt is halált várt. Újra hátráltak és nekirontottak a falaknak. Eközben megérkeztek a denevérek is. A manók nem bírták tovább a döngetést és a sárgolyókat. Eltűntek a falakról. De hová mehettek? A törpék megszeppentek és megálltak, mint akik karót nyeltek. Nézték a vár falait. Néma csönd volt, szinte még a levegő is megszilárdult. A hangulat valami ilyesmit fejezhetett ki: „Na, vajon most mi lesz?” Percekig nyomasztó csönd. Aztán hirtelen a manók tömegével rohantak a törpék felé, és kivételesen nem a várból támadtak, mert kijöttek onnan. Félelmetes lehetett látni azt a dühöngő manótömeget, ami a törpékkel szembe nyomult. De előkapták kardjukat és harcolni kezdtek. Senki sem hagyta magát. A jó harcos vagy meghal hazája védelmében, vagy addig küzd, még le nem győzi az ellenséget. Akárcsak az ókori Spártában. A harcban sokan estek el, de a törpéknek volt egy kicsi előnyük, mert a denevérek nagy segítséget nyújtottak. És egyszer csak valami, óriásit szólt. Még Manóföldnél is északabbra, valahol nagyon messzire. Ennek a valaminek hangját még Törpefalvában is hallották. De nem tudták, hogy mi az. Ismét megállt mindenki és csak észak felé bámult. Egy óriási füstfelhő emelkedett fel a távolból. Ez nagyon különös! A fegyvereket mindenki eldobta és csak bámult, bámult és bámult. Mindenhol fegyverek, páncélok hevertek. A füstfelhő meg egyre nagyobb, nagyobb és nagyobb lett. Már a napot is eltakarta. Majd hirtelen egy hideg fuvallat csapta meg a ledöbbent arcokat. Sötétedni kezdett. Teljes szürkeségbe borult az egész égbolt… Mindenki félt és reszketett…

 

9. rész – A csata döntetlen!

 

A óriási hang és a füstfelhő, na meg a sötétség mindenkiben félelmet keltett - ezért a harc nem folytatódott - és pánik tört ki. Rohant mindenki, amerre csak a szem ellátott. A manók a várba, a törpék pedig haza. Felpattantak a denevérekre és sebesen elrepültek. A csatatér egy pillanat alatt letisztult. Mindenki eltűnt. Csak azt lehetett látni, hogy a távolban denevérek repkednek valamivel a hátukon…

És egyre sötétebb lett. Törpefalvában azt hitték az asszonyok és a gyerekek, hogy a sereggel történt valami baj. Ők is nagyon féltek, megijedtek. Mindenki félt. Mindenki, mindenki, mindenki!!!

 

10. rész – Egyesülés

 

Továbbra sem tudja senki mi lehetett az a nagy hang, ami után hatalmas, az egész eget elborító füst szállt felt. A törpék azt hitték, hogy újabb ellenség jön a manókhoz segítségül, de nem. A manók ugyanezt hitték fordítva, hogy a törpékhez jön segítség és a robaj csak ijesztgetés volt. De nem. Akkor mi lehetett ez? A törpék senkiről sem tudnak, akik északabbra élnének, mint a manók. De lehet, hogy ilyen…

A manók és a törpék is nagyon féltek. Még Koboldiából is jött egy követ, hogy érdeklődjön, mi volt ez a hangzavar, mert a koboldok is megijedtek, ugyanis odáig eljutott a hang. Mindenki azt tartotta a legvalószínűbbnek, hogy van még valami északabbra, mint Manóföld. Csak úgy nem történik ilyen! Biztos, hogy van ott valami vagy valamilyen nép! És mivel mindenki félt, így szövetkeztek a népek egymással. A törpéknek már eléggé nagykiterjedésű területük volt, mert már Koboldiát és Denevérvölgyet is elfoglalták, csak a manókat nem tudták behódoltatni. A törpék engedtek az őrzésből Koboldiában és külön uralkodót nevezhettek ki maguknak, de továbbra is a törpék fennhatósága alá tartoztak. Így hát törpék, manók, koboldok szövetkeztek és fogtak össze, hogy felderítsék, mi van északabbra Manóföldnél!


Válaszolj a kérdésekre!

 

a)      Mit kapott minden erős és izmos törpe? Sorold fel!

b)      Mi volt a három cél?

c)      Ki volt a három hadvezér?

d)      Milyen tárgyat talált az egyik törpe a kis házikóban?

e)      Milyen volt Koboldia?

f)       Hogy néztek ki a koboldok?

g)      Kik nyerték az első csatát?

h)      Hol laktak a tündérek?

i)       Kinek a hajóját borította fel egy hullám a folyón?

j)       Mit vacsoráztak a törpék a nagy hegyen?

k)      Indokold meg miért estek kétségbe a törpék a hegy tetején!

l)       Milyennek képzeled Denevérvölgyet?

m)     Szerinted milyen csapdákat állíthattak a törpék?