Bűbájos balettcipő

Volt egy kis város. Az olyan szép volt, annál nem volt szebb. Ott lakott a kis város szélén Panni. Ő is nagyon szép volt. De mindenki csúfolta. Csak a balett órák tartották benne a lelket. Azért mert a tanár nagyon szerette. Annyira, hogy Panni kapott tőle egy gyönyörű ballett cipőt, ami úgy fénylett, mint egy kristály, és olyan piros volt, mint a cseresznye. Panni nagyon, de nagyon szerette. Egyik balett óra végén észrevette, ha a sötét táskájába beleteszi, akkor világít. Haza ment, lefürdött, és nyugovóra tért. De egész este nem aludt. Nézte a világító cipőt. Minden fehér lett. De csak egy kis ideig. Aztán egy másik világba csöppent. Körülötte mindenhol balettosok voltak. Ő is beállt hozzájuk táncolni, pedig nem is ismerte a lépéseket. De a balettcipő irányította. Sok ideig táncolt. Viszont reggel már ágyban találta magát. Olyan volt, mint egy álom. Mikor felkelt a lábán volt a balett cipő.
- Szóval igaz – mondta Panni.
- Kicsim, gyere! Elkésel a suliból! – kiáltotta anyukája.
- Megyek anyu! – válaszolta Panni.
Ma a kislánynak nagyon jó napja volt. Senki sem bántotta. Annak ellenére, amikor hazament, nem is volt balett órája, de belebújt a cipőbe. Megint kalandozott és ez így ment éveken keresztül. Szüleinek is elmondta. Mire felnőtt lett, híres balettossá vált. És Panni boldog életet élt, szép gyerekei lettek, ők is balettosok mind. A piros cipőt még máig is használják a gyerekek.